Egy tavaszi hosszú hétvégére terveztük Milánó és környéke felfedezését. Autóval, kényelmesen, nem kötve menetrendhez. Ezt mindig jobban szerettük, csak egy baj van vele, sok idő elmegy az utazással. Kárpótlásul viszont körbejárhatjuk a comói tavat. Hazafelé a mesebeli Walt Disney-t is megihlető Neuschwanstein Kastélyt terveztük meglátogatni. 5 nap tömény aktív pihenés, felfedezés és nem utolsósorban felhőtlen családi szórakozás. Ezúttal Nagyit (anyukámat) is visszük, vele mindig vicces a nyaralás! Repülővel jönnek a gyerekek, Viki, Laca s a barátaik, Kriszti és Bogyó. Így ők nagy előnyt szereztek, már kora délelőtt Milánóban voltak. Néhány óra alatt felfedezték a történelmi belvárost, majd megpihentek a Sempione parkban.
Délután mi is megérkeztünk Milánóba, a megbeszélés szerint találkoztunk a gyerekekkel, majd a szállodában lazítottunk egy kicsit, aztán elindultunk a felfedező útra. Úgy terveztük, a mai estét a Naviglinél töltjük, az olasz fiatalok kedvenc szórakozóhelyein. Szóval jó kis randevú lett ez a közös kirándulás
Miután felszálltunk a villamosra szembesültünk az első meglepetéssel. A villamosvezető két megálló után közölte, hogy itt most ebben a pillanatban manifesztálódik egy sztrájk, ő innentől egyetlen állomáson sem fog megállni, hanem egyenest a garázsba megy. Hogy nyomatékot adjon a bejelentésének, leszállt és kézzel átállította a váltókat, sejtettük, hogy nem viccel, mert mindenki leszállt és másik járgány után nézett. A helyiek egyébként teljesen nyugodtan vették tudomásul a sztrájkot, úgy tűnt, Milánóban ez a világ legtermészetesebb dolga, amivel naponta többször számolni kell. Az igaz, hogy én is olvastam néhány beszámolóban, hogy bizony, ez nagyon gyakran előfordul, de valahogy nem hittem el, hogy majd épp most és épp velünk történik meg.
Ebből tanultunk, mindenkinek figyelmébe ajánlom, érdemes a metró vonalak mentén szállást foglalni. Így biztosabban eljuthatunk Milánóban A-ból B-be.
No, de sebaj! Előfordul ilyesmi, amikor a szeleburdi család kirándulni megy. Némi tanakodás után kitaláltuk, hogyan tovább. Felszálltunk egy másik villamosra, ami a Porta Genova-ra tartott. Kis közjáték után sikerült eljutni a híres Navigli csatornához.
Rengeteg bár egymás után, teraszos kiülőkkel, mindegyik tele fiatalokkal, néhányan lazán ücsörögnek a kövön, zenélnek, zsong a környék. A bárokban este 6-tól Happy Hour van, tehát egy pohár italhoz (8-10 Euro) svédasztalos formában mediterrán finomságok, nassolni valók, sőt még tészták és sütemények is fogyaszthatók. Minden bárban más-más a kínálat, a sós mogyitól az almás pitéig, érdemes végigjárni! A csúcs a fésűkagylóban tálalt tenger gyümölcsei voltak.
Találtunk egy szimpatikus helyet, ahol heten hét-féle koktélt ittunk, mindent megkóstoltunk, a legjobb tésztákból repetáztunk.
Nagyi is élvezte a koktélozást!
Az utolsó ital úgy látom, mindenkit elvarázsolt.
Az estét sétával folytattuk, Porta Ticinese, San Lorenzo templom és előtte a híres oszlopsor, a Colonna. Hangulatos tér a régi római kori oszlopokkal.
A sarkon van a legjobb olasz fagyizó, a Grom. Ők arról híresek, hogy semmilyen mesterséges ízesítő és színező anyagot nem használnak, minden szigorúan természetes és csakis magas minőségű alapanyagból készül. Kicsit drága (2,50), de nagyon finom!Azért mondom, hogy csak kicsit, mert van egy másik fincsi fagyi a Dóm téren, a Cioccolat Taliani. ugyanaz a minőség, de itt már 3 Euro egy gombóc.
Lassan besötétedett, hát megkerestük a legközelebbi metró megállót és akkor jött a nap következő meglepetése. Egy idős úr nagyon kedvesen útbaigazított bennünket, de hozzátette, hogy a metrót ne várjuk, mert ünnepnapon csak 6-ig jár! Épp május 1. volt! Hát, mit mondjak, nem örültünk neki.
Se metró, se busz, se villamos, de még egy nyavalyás taxi sem jött, közben késő este lett. Ott álltunk heten Milánó közepén, kb. 10 km-re a szállásunktól. Nem volt jó érzés. Több, mint fél óra múlva tudtunk taxit fogni, de csak a fele társaságnak, aztán végül sikerült a másik felének is.
Hát ez a nap kalandosra sikerült, emlékezetes marad sokáig!
Másnap reggel megint nyakunkba vettük a várost, izgalmas programra készültünk.
A Milánói Dóm megmászása volt a cél. Már nagyon régóta vártam ezt a pillanatot, hisz olyan fura, olyan különleges dolog egy hatalmas székesegyház tetején sétálgatni. Méghozzá a római Szent Péter Bazilika és gyanítom, a firenzei dóm után Itália harmadik legnagyobb temploma tetején! Először belül jártuk körbe, az egész építmény monumentális, tiszteletet parancsoló.
A tetőre jegyet kell váltani, a dóm mellett jobb oldalon van a jegyiroda. Lépcsőn mentünk fel, nem is olyan vészes, amúgy lifttel sem lehet egészen a tetejéig feljutni, néhány lépcső mindenkinek jut. Viszont lefele többnyire mindenki lifttel jöhet.
Hát odafent hátborzongató az érzés! Hatalmas márványtáblákon sétálgatsz, a 140 db kis csipkés torony között. A legrégebbit egy Mario Carelli nevű polgár végrendelete értelmében építették.
……mesés!
Több, mint 2000 szobor díszíti, lélegzetelállító alkotás. Látni kell, beszélni nem érdemes róla! Fentről csodás képeket lehet készíteni.
A Dóm környékén még sokáig nézelődtünk, mert elég nehéz innen elszakadni. Rengeteg turista bámészkodik a téren és akik épp emiatt vannak itt, a sok szinesbőrű árus. Sokszor tolakodóak, rámenősek, üldöznek a portékáikkal. Hogy mit árulnak, azt nem is tudjuk pontosan, mert szinte menekülni kellett előlük. Kriszti és Viki jót szórakoztak ezen, de végül már csak azt hallottuk:
“Ne nézz rá! Menjünk!” Vagy azt, hogy: “Jaj, megint itt van egy!”
Csak az én anyukámat tudták elcsábítani, ő megállt, mosolygott és csodálkozva nézte őket! A fekete fiú hosszan beszélt valamit, Nagyi persze egy kukkot sem értett belőle, aminek a vége az lett, hogy a semmitérő, madzagos karkötő egy szempillantás alatt a csuklóján landolt. Nagyi udvariasan megköszönte és mosolyogva továbbment. A fiú meg hadonászva kiabált utána:
” Signora, 1 Euro per favore!”
Így hát vissza kellet szolgáltatni az értéktelen bóvlit, azonban sokáig nem szomorkodtunk emiatt.
A térről nyílik aVictor Emanuel Galeria, a milánói divat háza, tele exkluzív üzletekkel.
Néhány kirakatban elképesztően drága holmik vigyorognak.
Ezzel párhuzamos utcában van egy pékség,(Panzerotti Luini, Via Santa Radegonda) ahol isteni finom fánkot, lángost és mindenféle sajttal, sonkával töltött egyebeket lehet kapni. Mindig hatalmas sorok kígyóznak az üzlet előtt, de nem kell sokat várni, nagyon gyorsan megy, és nem is drága!
Séta a parkban, aztán egy piacon, aztán egy kávézóban, majd egy pizzériában kötöttünk ki.
Mindenki evett egy igazi olasz pizzát, egy igazi kockás terítős olasz étteremben, igazi olasz vörösborral leöblítve.
Sötétedéskor még visszatértünk a Piazza Duomo-ra, hogy lássuk a város büszkeségét esti fényben.
Ezt sosem hagyjuk ki, mindig megéri a látvány!
Ezen a napon nem történt semmi gigszer, szerencsésen megérkeztünk a szállásra.
Dehogynem! Majd’ elfelejtettem! Az éjszaka közepén egy puffanásra riadtunk fel,nem találtuk a Nagyit. Az én anyukám vagyis a matrac ugyanis lecsúszott az ágyról, és azzal együtt ő is. Ezen olyan jót derültünk, hogy az álom is kiment a szemünkből!
Egyébként a Best Western Hotel-ben volt a szállásunk a Viale Annibale Butti-n. Nagyon szép, tiszta szobák, kedves személyzet. A reggeli külön figyelmet érdemel, minden nagyon finom és bőséges volt. Nagyi különösen élvezte a választékot és a minőséget és természetesen a mennyiséggel, mint cseppet sem elhanyagolható tényezővel maximálisan meg volt elégedve. Azzal viszont nem értett egyet, hogy pl. miért nem csomagolhatunk magunknak uzsira egy szendvicset?
Reggeli után elhagytuk Milánót, egy óra múlva már Comóban voltunk. A városka történelmi fő tere nagyon patinás, havas hegycsúcsok veszik körül s a jéghideg vizű tó. A funiculare, vagyis a fogaskerekű felvitt minket a Brunate hegyre. Innen egy árnyas gyalogösvényen lehet még feljebb jutni.
Különleges nyaralók, régi arisztokrata házak, címerekkel díszített kúriák, sorakoztak az út mellett. Kertjeikben több száz éves fenyők és különleges növények buja szövevénye díszlik.
Délután a tó partján autóztunk észak felé Menaggio-ig, itt kompra szálltunk és kikötöttünk Bellagio-ban. Májusban itt csodás a természet, minden virágzik, a narancsfák már megérlelték gyümölcseiket. Káprázatos ez a hely! A faluban volt a szállásunk a hegy tetején.
Nem volna rossz, ha minden nap erre a látványra ébrednénk .
Reggel Lugano felé indultunk az Alpokon keresztül.
Örülök, hogy ezt az irányt választottuk, mert ritkán lát az ember a természet szépségeiből ennyit egyszerre, egy helyen. Pálmafák és havas csúcsok!
Németországban a Neuschwanstein kastély a turisták kedvelt uticélja. Alig lehet bejutni, ezrével jönnek az emberek a világ minden tájáról, hogy lássák, mit épített Lajos, a “bolond király”.
Egy müncheni látogatásunk alkalmából már próbálkoztunk, de nem sikerült feljutni. Elképesztő, milyen turista áradat és milyen mítosz lengi körül a kastélyt. Aki valaha hallott róla, látni akarja, ahogy mi is. Most biztosra mentünk, megszerveztük. Miután kiderült, hogy egy pápai ismerősünk ott dolgozik, az ő segítségével már sikerült végre bejutni a titokzatos kastélyba. Ezúton is köszönet Reninek érte!
Külső megjelenése és a környezete valóban csodálatos. Belül is szájtátásra ad okot, de nem a szépsége miatt, hanem a túldíszítettség és az ott összehalmozott ízléstelen, giccses berendezés miatt.
II.Lajos élete és halála a mai napig talány. 1886. júniusában találtak rá a Stamberg tó sekély vizében. Mellette hevert pszichiátere, Bernard von Gudden, aki tagja volt annak az orvoscsoportnak, amely hivatalosan is elmebeteggé nyilvánította. Vajon ki ölt meg, kit? Hivatalos adatok szerint II. Lajos, bajor király öngyilkos lett, de a körülmények miatt ezt sokan vitatják. Ennek ellenére a Wittelsbach család, a király leszármazottai mindeddig nem járultak hozzá a holttest exhumálásához.
Annyit tudunk, hogy eszeveszetten rajongott Wagnerért, ami már beteges volt és talán a nemi identitásával is problémája volt. A kastély berendezésében is a híres Wagner opera, a Lohengrin díszlete jelenik meg.
Egy dolog viszont nyilvánvaló: a helyet nagyon jól kiválasztotta ennek a kastélynak. Élhetett volna békében ezen a varázslatos vidéken!
