Párizsi hangulat

2010 májusa nagy meglepetést tartogatott számomra, ugyanis Orsika kislányom megszervezett egy párizsi kirándulást kettőnknek! Életünk első repülése volt, nagy izgalommal készültünk az útra. Az utazás előtti feszültséget még tetézte az Eyjafjallajökull vulkán április 14-i kitörése. Járatok százait törölték többek között a Párizsi repülőtereken is. Szerencsére normalizálódott a helyzet, viszont a helyi időjárási viszonyok bekeményítettek. Hatalmas özönvíz-szerű esőzések voltak azokban a napokban, ennek ellenére mi szerencsésen megérkeztünk Budapestre. Később tudtuk meg, hogy alig egy órával ezután az M1-es autópályán beszakadt az aszfalt, órákra leállt a forgalom. Nem is mertük továbbgondolni, mi van, ha később indulunk?

Ez az eset a „Balszerencse áradása” című történetre kezdett hasonlítani.

Ferihegyről indultunk az Easyjet reggeli járatával. Már a terminálban különös feszültség telepedett ránk, biztonsági ellenőrzés, csomagok átvilágítása, útlevél ellenőrzés, mindenféle idegen kifejezések, mint check-in, boarding stb. Miután ezeken túlestünk, kissé megnyugodva leültünk s a hátralevő 1 órában a felszálló gépeket csodáltuk.

Beszállás után jött a következő feszültség, vajon milyen lesz a felszállás és majd a landolás? És egyáltalán, hogy az ördögbe marad fenn ez a hatalmas gépóriás? Markoltuk az ülés karfáját, néhol meg egymás kezeit, izzadt a tenyerünk rendesen. Aztán amikor a gép felszállt, a pánik gyorsan elszállt! Nagyon klassz élmény volt az egész utazás. 2 órával később simán landoltunk és mint egy távolsági buszjáraton, mindenki magához vette a csomagját, majd leszálláshoz készülődött az Orly repülőtéren.

Itt kezdődött a „Csodás álmok jönnek” című fejezet.

Párizsban nagyon szép idő volt, busszal utaztunk a belvárosba, közben csodáltuk a várost, a ragyogó napsütést, de főképpen magunkat, amiért mi ketten ilyen bátran nekivágtunk a világnak.

Szóval olyan büszke voltam magunkra, mint a rutinos világutazók. Minden esetre hamar elfelejtettem, hogy nemrég még a hideg veríték is kivert és remegve, szorongva, ültem a repülőgépen.

Nagyon jó helyen volt a szállodánk, a HipotelParis Belgrand, aRue Belgrand-on, közvetlenül a Porte de Bagnolet metrómegálló mellett, így nem kellett sokat gyalogolni. Annál többet a föld alatt az átszállásos metróállomások között, ez egy elképesztően jól megtervezett giga-hálózat! 1920-ban indult az első metróvonal és jelenleg 14 működik. Sokszor emlegetjük azóta is. Valójában Párizs alatt húzódik egy másik város, a párizsi Metropolitain.

 A hotel közelében volt Párizs leghíresebb temetője a Père-Lachaise, tehát ezzel kezdtük a felfedezést.

Sok híres ember nyugszik itt, többek közt Chopin, Edit Piaf, Oscar Wilde, Molière és Jim Morrison is. Hatalmas területet ölel fel, az utak számozva vannak, de még így is könnyen eltévedhet benne az ember. Gazdagon díszített családi sírboltok, síremlékek, friss virág van mindenhol.

Morrison nyughelye nem hivalkodó, egészen egyszerű sírkő, vas kerítéssel védve. Amikor ott jártunk, sokan tettek a sírjára virágot. (A látogatók emellett még gyakran hagynak ott kiürült üvegeket is!)

Az egyszerű fedlapon egy görög nyelvű felirat:

ΚΑΤΑ ΤΟΝ ΔΑΙΜΟΝΑ ΕΑΥΤΟΥ,

  szelleméhez/személyiségéhez hűségesen..

Másnap egész napos programunk volt, a Louvre múzeum meglátogatása. Az épület egy feudális erődítmény volt, eredetileg 1204-ben építtette II. Fülöp Ágost. A következő királyok mind tettek hozzá valamit, V. Károly gótikus, I. Ferenc reneszánsz palotát varázsolt belőle. Aztán Medici Katalin a szomszédos épületekkel kötötte össze, majd IV. Henrik választotta lakhelyéül, és a Tuileriákat is hozzácsatolta. Végül XIV. Lajos építtetett egy újabb szárnyat a palotához. Majd Napóleon később restauráltatta.

Ekkor kezdett felívelni a múzeum csillaga, mivel egyiptomi, görög, római és etruszk emlékek is gyarapították a gyűjteményét.

Úgy látszik, Bonaparte nemcsak a hadviseléshez értett, mert a győztes egyiptomi hadjárat után 50 fős tudóscsoportot vitt magával, akikkel Kairóban megalapította az Egyiptomi Intézetet. Közülük egy kapitány megtalálta és biztonságba helyezte (mert azonnal megértette a jelentőségét) a híres „rosettai követ”, mely nélkül a világ talán soha nem ismerte volna meg a hieroglifák titkát.

Az 1 m magas gránit tömbre 3 nyelven (hieroglifákkal, démotikus írással és görög nyelven) vésték fel V. Ptolemaiosz Kr.e. 196-ban kiadott rendeleteit. A felbecsülhetetlen értékű követ az intézetbe szállították, aztán a történelem vihara folytán 1801-ben az angolok kezére került és ma a British Museum-ban látható. Majd a Waterloo-i vereség után még jó pár műtárgyról kellett lemondania a Louvr-nak. Erre mondják a franciák, hogy: C’est la vie!

Az impozáns üvegpiramist 1989-ben építették fel, tervezője szerint Mitterand elnök kívánságára pontosan 666 db üveglapból. Ám ez az adat hivatalosan sehol nem jelenik meg, mert a különböző összeesküvés-elméletek szerint 666 a Sátán száma, így ebből baj lehet! A Louvre tájékoztatása szerint 673, a tervezőiroda pedig 698-ról nyilatkozott. Önkéntes számlálók is próbálkoztak, akik szintén eltérő eredményeket közöltek, de mindegyik 666-nál többet számlált.

 

 Micsoda cirkusz! De kíváncsian várjuk a végleges eredményt!

A múzeum 1793-ban nyitotta meg a kapuit a közönség előtt.

Napjainkban évente 8,5 millió ember látogatja, ami 1 nap alatt 23.288 fő, vagyis fél Pápa! (Nem szoktam a statisztikát túlságosan sokra tartani, de azért ez egy figyelemre méltó szám!)

Hatalmas épületegyüttesében csodálatos műalkotások sorakoznak. Még egy hét is kevés, hogy a teljesség igényével végigjárjuk. Na, jó! Lehet, hogy ez egy kicsit túlzás, de valóban rengeteg látnivalót tartogat.

A Mona Lisa természetesen nagy érdeklődésnek és tiszteletnek örvend, vigyáznak is rá rendesen.

Üveglap mögött látható a meglepetésünkre csupán 77 cm-es remekmű.

Az ókori Egyiptom csodáit sem lehet kihagyni, a relikviáknak van valamiféle kisugárzása,nagyon szép kiállítás.

Sétáltunk a Tuilériák kertjében(Jardin des Tuileries), ahol madam Pompadúr is gyakran megfordult, majd végig a Champs-Élysées-n a diadalívhez. Közben figyeltük az embereket, a lüktető Párizst. Erre a célra minden sarkon akad egy teraszos kávézó, ahova betérhetünk nézelődni.

 

 

 

Sokféle ember él Párizsban, Európa fővárosai közül itt van a legtöbb bevándorló.

 Köztük sokan vannak olyan afrikaiak, indiaiak, akik a szülőhazájuk népviseletében, vagy csak egyszerűen az otthon megszokott gyönyörű színes kelmékben járnak. Európai embernek kissé szokatlan, viszont jó látni, hogy nagyon büszkén hordják! Az afrikai nők hajviselete is figyelmet érdemel.

Azért a párizsi lányok sem maradnak le, többnyire áttetsző, virágmintás, lehelet-finom selyemből készült szoknyácskában és csizmában járnak és a tűzpiros rúzs elmaradhatatlan. Csodás, színes forgatag!

Aznap fáradtan zuhantunk az ágyba, de másnap ismét korán ébredtünk, mert reggel a

Clignacourt piacra mentünk.

Hét órakor elindultunk és meglepődve tapasztaltuk, hogy még majdnem sötét van, szinte még senki nincs az utcákon. Ugyanis Párizsban egy órával később kel a nap, de ennyivel később is nyugszik. Este 11-kor még nyüzsög a város, ilyenkor vacsoráznak, randevúznak az emberek.

Megállapítottuk, hogy a párizsiak nem igazán szeretnek korán kelni. Sőt egyáltalán nem szeretnek! Most vált világossá, hogy a szállodában a recepciós kolléga miért volt olyan morcos minden reggel, amikor extra nekünk kellett az ajtót kinyitnia. Szerintem nem tudta elképzelni, hova a bánatba megy ez a két marslakó hajnalonként. A piac sem kezdődött 8 óra előtt. De aztán beindult a forgatag, többnyire bevándorló árusok kínálták portékáikat. Jót bámészkodtunk, mellesleg jól bevásároltunk, mert minden nagyon olcsó volt. Ruha, cipő, bizsu, táska stb. Határ a csillagos ég! Pontosabban inkább a kézipoggyász!

Délután igazi párizsi hangulatban sétálgattunk a Szajna parton, a hevenyészett dobozokra épített antikváriusok standjainál, át a Pont d’Arcole hídon.

 A kis padokon megpihenve hallgattuk az utcazenészeket, a sanzon édes-bús hangulata felidézte Edit Piaf világát.

 Párizs szívében körbejártuk az Ile de la Cité -t, a Notre Dame-ot, feledhetetlen, párizsi hangulatú időtöltés volt.

Nem messze innen megtaláltuk a Pantheon épületét. Itt vannak eltemetve olyan híres franciák, mint pl. Voltaire, Rousseau, Marat, Zola, Dumas stb. Ezt talán  mindenki tudja. De egy nagyon érdekes dolog van még itt, a Foucault -féle inga.

1851-ben egy 67m hosszú dróton lógó vasgolyót függesztettek fel az épület kupolájának csúcsára.

A gömb mindig ugyanabban a síkban mozog, mivel azonban a föld elfordul alatta, látszólag mindig más és más függőleges síkban mozog, amit a köréje felállított skálán jól követhetünk.

 Íme az inga, mely megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a föld a saját tengelye körül is elfordul.

Ezt a kísérletet Európában még 2 fizikus végezte el, az egyik 1880-ban Kunc Adolf volt Szombathelyen.

Magyarországon a Ceglédi Református Nagytemplomban található Foucault inga.

Amúgy ezen nagyon sokáig morfondíroztunk, hogy is van ez az egész? Először azt gondoltuk, ez egy időmérő eszköz, mert amikor bementünk az épületbe a 14-es jelnél lógott az inga, majd amikor kijöttünk, a 15-ös körül. Az útikönyvben nem olvastunk róla, idegenvezetőnk meg nem volt, okos-telefonos segítségünk sem, szóval jól kifogott rajtunk! Érdekes!

Aznap a Quartier Latin, latin negyedben ebédeltünk. Ez a Sorbonne egyetem környezetében van, fiatalok kedvenc helye, sok-sok színes, hangulatos étteremmel, nagy a választék. Sokáig bolyongtunk, keresgéltünk, majdnem lekéstük a déli menüt, ugyanis 12-14 óráig nagyon kedvezményes áron lehet 3 fogásos ebédet enni. Miután megtaláltuk a megfelelő helyet, elfogyasztottuk a francia konyha remekeit. (A húsgolyók tárkonnyal nagyon fincsi!)

A Pompidou Központ

… egy modern épület, szabadidő központ, ahogy nálunk mondják, művelődési ház. Egyetlen különlegessége van: különösen nehezen találtuk meg!

Montmartre

Sokat sétáltunk a környéken, a művésznegyedben, a görbe utcákon, jellegzetes lépcsőkön.

A domb tetejére épült a Sacre-Coeur bazilika. A gyönyörű, hófehér épületről csodás kilátás nyílik a városra.

Ez a negyed ad otthont sok híres szórakozóhelynek, többek között itt található a nemzetközileg is elismert mulató, a Moulin Rouge.

 A botrányos tánc, a kánkán, melyet itt mutattak be először, messze földön híres volt. Rangos és elismert énekesek, táncosok (többek között Medveczky Ilona is) léptek fel itt, akiket esténként ugyanolyan híres művészek, írók, költők, festők csodáltak. 1889 óta várja a szórakozni vágyó vendégeket. Színvonalas műsora a gyönyörű, hosszú combú lányokkal ma is csalogató, de sajnos nem a mi pénztárcánknak való.

       A jelenleg műsoron lévő Féerie Show-ra a belépőjegy ára 36.400 Ft és ebben benne foglaltatik fél üveg pezsgő! Hát nem semmi, ugye?

A környéken még rengeteg sztriptíz bár és szex shop van.  Igen, a franciák előszeretettel hódolnak ilyesfajta szórakozásnak és ezt egyáltalán nem rejtik véka alá. Mindig is élenjárók voltak, régóta tudják, mitől döglik a légy! ( …vagy a nő?) Érthető, hogy egy egész városrész szolgálja e nagybecsű kultúra virágzását. És nem mehetünk el szó nélkül a francia filmművészet mellett sem, melynek kiváló művelője a témában Gabriel Aghion író és rendező, aki időről-időre megajándékoz bennünket egy gyöngyszemmel.

  Az Erotic Museum kirakatában egy gyűjtemény érdekes darabja látható.

Az Eiffel torony

 

A párizsiak csak úgy hívják,az öreg hölgy. A monumentális építmény Párizs jelképe és büszkesége.

 

Kígyózó sorok állnak a bejáratnál, de az interneten vásárolt jeggyel nagyon gyorsan be lehet jutni. Lifttel lehet felmenni a 3. szintre 276m magasságig. Itt már néha megremeg az ember lába. A vasszerkezet teljesen nyitott, talpunk alatt fütyül a szél, néha érezhetően kileng. Aki egy kicsit tériszonyos, az itt nehéz perceket élhet át! Bizony, Orsika is ezen kevesek közé tartozik, de itt nincs alternatíva. Ezért a látványért mindent odadob az ember! Csodálatos! Odafent a szemünkkel újra körbejártuk Párizst, az elmúlt 3 napban látottakat egytől egyig mind beazonosítottuk. Később ezt a taktikát hűen követtük, először bejárni, aztán fentről is megnézni! Sokszor felkiáltottunk, hogy „nézd csak, ott van a…, aztán ott meg a…”! Jó érzés megismerni a világot.

A torony előtt hatalmas zöld park húzódik, szépen nyírt fák szegélyezik. A park végéből az Avenue de Tourville sugárúton gyalogosan is el lehet jutni az Invalidusok teréhez.

Az Invalidusok Párizs egyik legfontosabb temploma. Itt helyezték örök nyugalomra Napóleont. Szarkofágja külön erre a célra kialakított kör alakú helyiségben középen van elhelyezve. A gigászi méretű vörös márványból kifaragott koporsót körben, oszlopként felállított, hatalmas hófehér szobrok veszik körül.

 A hely tiszteletet parancsoló, hiszen a franciák legnagyobbika pihen a falai közt.

A hadvezér, az első konzul, a császár s végül a száműzött Szent Ilona szigetén halt meg 1821-ben, egyes források szerint idült arzénmérgezésben.

Amikor 1840-ben felnyitották a koporsóját, a testet teljesen épen találták, ami megerősíti a feltevést, mert az arzén lelassítja a bomlási folyamatokat. Más ismérvekkel viszont nem tudták alátámasztani ezt a verziót, így ez is örök rejtély marad.

 Annyi bizonyos, hogy Bonaparte maradandót alkotott, hiszen Franciaország az általa kialakított közigazgatás alapjai szerint működik a mai napig.

A közelben van még egy „látványosság”, méghozzá női szemnek nem is utolsó. Ez volt a mai napunk záró akkordja: a Bon Marché, Párizs 6 emeletes exkluzív áruháza.

Ugye, nem kell mondanom, hogy az egész napi városnézés után cseppet sem éreztük a fáradtságot, amikor ideérkeztünk!

A legemlékezetesebb sztori a parfüm osztályon történt. Ahogy beléptünk a részlegre, parfümök elképesztő áradata tárult elénk, mind kipróbálható teszterekkel. Mi a kábulattól szinte megbénulva és nagyjából körbe sem tekintve rászabadultunk a kínálatra, elkezdtük magunkra fújni az eddig még ismeretlen drága francia parfümöket. Jobb csukló, aztán a bal, jobb fülcimpa majd a bal. Szépen haladtunk előre. És ekkor hirtelen felnéztem, kicsit távolabb nyakkendők, nyakkendőtűk, ingek, mandzsettagombok, kalapok… Jézus Mária! Mi a férfi osztályon vagyunk! Körbenéztünk, vajon látta-e valaki, mit műveltünk? Majd szépen, méltósággal továbbálltunk. Várt még ránk 5 emeletnyi luxuscikk. Enyhén szólva bűzlött körülöttünk a levegő, de ennek előnyét is élvezhettük hazafelé. (Lejjebb azt is elmondom, hogy miért.) Még pár óra a Bon Marché-ban, női divatáru, cipők stb. …

Természetesen felkerestük a női parfüm részleget is, ahol megtaláltam azt az illatot, amelyben én a francia parfümök királynőjét látom. A L’Artisan cég megalkotta a tökéleteset: a Premier Figuier Eau de Parfume–t. Nem édes, nem virágos, nem keleti fűszeres, de még csak nem is illatos, leírhatatlanul különleges. Egyszerűen csak fügés. A tenger jut eszembe róla, egy mediterrán fuvallat, no és Párizs.

Az Artisan-ra jellemző, hogy nagyon érdekes összetevőket használ, amitől egy-egy illat inkább érzéssé válik. Pl. az egyik parfümkészítőt egy Indiai-óceáni szigetvilágban tett látogatása inspirálta. Egy csodálatos erdőben felfedezett egy illatozó fehér fát, melynek vörös virágai a friss liszthez hasonló illatot árasztottak. Hazatérve elkészítette a Bois Farine-t (a liszt illatú fát), mely többek közt Sofia Coppola kedvence lett. Nekem a frissen megkelt kalács illata jut eszembe róla.

Sokaknak okoz fejtörést egy parfüm kiválasztása, hogy mi illik az egyéniségünkhöz és a többi közhelyek… Vannak harsány, erőteljes és vannak visszafogott illatok, nehéz a választás, de egy dologban biztos vagyok: vigyázat, a parfümök úgy, ahogy bennünk, a körülöttünk lévő emberekben is érzéseket generálnak!

Pár éve olvastam Patrick Süskind-től  A Parfüm című könyvet. (World Fantasy-díjat kapott a legjobb regényért, azóta film is készült belőle.)

Színhely a XVIII. századi Franciaország, ahol a franciák nem sokat tisztálkodtak, nem ismerték a higiéniát, inkább feltalálták a parfümöt s azzal fedték el a testszagokat. A városokban állandóan iszonyú bűz terjengett. Ez a könyv egy gyilkos története, kit különleges orral, de saját szag nélkül áldott meg a teremtő, akit anyja a párizsi halpiacon a mocsokban szült meg, majd sorsára hagyott. A szerencsétlen Grenouille épp jó helyre született, mert egy parfümkészítő befogadta, ahol a szagokra különösen érzékeny fiú könnyen kitanulta a mesterséget, később fiatal lányokat ölt, hogy a bőrükből különböző parfümöket készíthessen. Az illatokat arra használta, hogy az emberek megszeressék és csodálják őt, de egyszer visszanyalt a fagyi! Nem a megfelelő parfümöt hintette magára és a feldühödött embertömegben gyilkos harag támadt…

Gyakran eszembe jut ez a könyv parfümvásárláskor, vajon mit mondana Grenouille pl. a fügésről?

Szóval visszatérve Párizshoz: a Bon Marché-ból hazafelé épp az esti csúcsforgalomban szálltunk metróra, az emberek egymásnak tapadtak a kocsiban, mint a heringek a dobozban, de érdekes módon a mi auránkat tiszteletben tartották! Az arcukra kiült valamiféle fanyalgáshoz hasonló kifejezés, többen hátat fordítottak, de lehet, hogy szimplán csak hányingerük volt! Érdekes!

Vagy mégis működik a parfüm?

Gyakran utaztunk metró helyett busszal a városban, hogy többet lássunk belőle. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert valahogy a buszokon még az utazóközönség is más. Többnyire helyiek, idősebb emberek voltak. Emlékszem egy idős hölgyre, aki igazi párizsi úri hölgy volt, kiskosztümben, kalapban, apró tüll fátyollal, selyemkesztyűben, lakkcipőben tipegett a megállóhoz. Nehezen járt, így majdnem lekéste a buszt, de a sofőr megvárta. A hölgy felszállt s miután kifújta magát így szólt a buszvezetőhöz: „ Merci beaucoup, Monsieur chauffeur!”(Nagyon köszönöm, sofőr Úr!) Kedves jelenet volt! Itthon nem túl gyakran lehet látni ilyet.

 Gyorsan elrepült a 4 nap, útban a reptér felé egy sarki bisztróban reggeliztünk. Kávé és croissant, eredeti francia, isteni finom. (Amúgy az a croissant, amit itthon lehet kapni, fölöttébb hitvány próbálkozás az ottanihoz képest.) Kiültünk a teraszra, hogy még utoljára részesei legyünk a párizsi forgatagnak. Kicsit távolabb a metró feljáró mellett egy koldusasszony telepedett le. Egy férfi öltönyben, aktatáskával épp akkor tért be a bisztróba. Két croissant, két zacskóban és egy kávé volt nála, amikor kijött. Elmenőben az egyik zacskót odanyújtotta a koldusnak. Az asszony kezeit összekulcsolva nézett föl és hangosan köszönte.

Miután elfogyasztottuk páratlan reggelinket, eszünkbe jutott, hogy a hátizsákban van még egy alma, amit az útra tartogattunk. Összeszedelőzködtünk, előkotorásztuk az almát és odanyújtottuk az asszonynak. Az hálásan megköszönte: „Merci Madame!Au revoir!”

Jó érzés volt jót tenni! Megszaporáztuk lépteinket és mi is elköszöntünk Párizstól: Au revoir!

                                             “Párizsból, szeretettel!”