Balkáni hangulat (Bosznia és Montenegró)

Régóta terveztük, hogy Montenegró tengerpartján töltünk pár napot a nyárból. A terv elkészült, Hugi és Sándor is csatlakozott hozzánk (még nem sejtették, milyen kalandos utazás vár rájuk)! Augusztus végén elindultunk Bosznián át, Jajce, Szarajevó és Mosztár érintésével a Crna Gora (Fekete Hegyek) országába. Szerencsésen átkeltünk a határon Barcsnál (ez 2-3 héttel később már komoly akadályokba ütközött volna a bevándorlók miatt)! Végső célunk az Adriai tenger legvarázslatosabb öble, a Kotori-öböl.DSC_0309

Boka-Kotorska

Jajce  kis város, egy tojás alakú hegy lábánál. (Jajce: magyarul tojás, ennek még később hasznát vettem a kotori piacon, amikor sok mutogatás után eszembe jutott, amit a városról olvastam.) Központjában egy csodás vízeséssel, mely 30 méter magasból zúdul alá.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nem kell sokat túrázni, könnyen megközelíthető, a város szívében lévő parkban van. Lesétáltunk a folyóhoz, ahol a zuhatag úgy porlasztja szét a vizet, hogy egy pillanat alatt eláztatott bennünket. Vicces volt, de jól esett a 30 fokos melegben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Csuromvizesen

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Szarajevó felé  igyekeztünk, de kis hiba csúszott a számításba, ugyanis a navigációra hallgattunk, ami gazdaságosra volt programozva, tehát a legrövidebb úton bevitt bennünket az erdőbe.

DSCN8872

Eleinte még közönséges betonút volt,  aztán kezdett szakadozni az aszfalt, később el is fogyott. Egy darabig azt gondoltuk, ez nem a legjobb út, de majdcsak jobb lesz! (Olvastam több utazótól, hogy errefelé elég rossz az úthálózat, autópályáról ne is álmodjunk) Szóval, türelem!Egy óra zötykölődés után gyanússá vált  a dolog, nemhogy jobb, de egyre rosszabb lett.

DSCN8876

Murvás, poros, keskeny úton, birkanyájak között evickéltünk. Sehol egy autó, szóval rájöttünk, hogy elhibáztuk, de visszafordulni már kár lett volna. “Andrea” lelkesen navigált egyre beljebb és beljebb. Úgy 15 km-t tettünk meg kb. egy óra alatt. Lehet, hogy gyalog többre mentünk volna! Csodaszép helyeken jártunk, átvágtunk egy magas hegyen, de sajnos a kilátásban nem volt kedvünk gyönyörködni, mert minden idegszálunkkal az útra koncentráltunk.

Hatan, két autóval, fenn a hegyen, mindjárt sötétedik, katasztrófa! És mi délutánra városnézést terveztünk Szarajevóban! Szerencsére jött egy helyi autós, aki megerősítette, hogy jó irányba megyünk, majd ő elvezetett minket a főútig.

Miután “kicsit” elvesztegettük az időt, késő délután értünk Szarajevóba. Szállásunk az óvárostól nem messze, a Bijela Tabija Apartmanban volt a domboldalon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Elég magasra kellett felkaptatni, de ez nem meglepő, mert a város szinte teljes egészében a hegyen terül el. Innen fentről az egész várost be lehetett látni, gyönyörű volt!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Szarajevó a dombról

DSCN8882

A Sebilj kút: a fiatalok gyülekezőhelye.

Esti sétára indultunk a Bascarsija negyedbe. Mecsetek, bazárok, kiülős kávézók, jellegzetes éttermek sorakoznak a szűk sikátorokban.

Mivel szeretjük a hasunkat kihagyhatatlan program volt egy gasztronómiai túra keretében felfedezni a szerb konyha remekeit. Nagyon finom leveseik vannak, minden étkezéshez hozzátartozik egy gazdag zöldséges-húsos ragu, a csorba. A főételek közül  a csevapcsicsa (darált marha-, birka- vagy bárányhúsból készült fűszeres rudacskák parázson sütve) viszi a pálmát. Kötelező megkóstolni! Aztán még egy jó pohár hideg Szarajevszko sör és teljes az élvezet!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Cevabdzinica

Cevabdzinica-nak hívják az éttermet, ahol jó csevapot, Buregdzinica, ahol nagyon finom bureket (sajtos vagy húsos parázson sütött rétest) lehet enni. Néhol keleties zsámolyokon vagy szőnyegeken ülhetnek a vendégek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERADSC_0056DSC_0053

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Kicsi, de erős…

Beültünk egy kávézóba és kipróbáltunk egy igazi török kávét, ahogy ők készítik. A fiúk nagy élvezettel kortyolták a rézkancsóban felszolgált illatos feketét.

 

DSCN8901

DSC_0052

 

 

 

Az útikönyvek szerint Szarajevó az egyetlen hely a világon, ahol néhány száz méteren belül négyféle vallás (katolikus, ortodox, muzulmán és zsidó) temploma megtalálható. Ezt csak megerősíteni tudjuk, az óvárosban minden utcában találtunk, nem is egyet. Az egyik étteremben épp emiatt egy “kis probléma” merült fel, a pincér nem volt hajlandó egy egész üveg bort kihozni, mert a mecset túl közel volt hozzánk. Azt mondta: pohárban lehet, flaskában nem!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Gazi Husrev mecset kívül-belül

Miután láttuk, hogy mindegyik étterem közelében fellelhető legalább egy templom, megelégedtünk a pohárral.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A fantasztikus csevap…

A bazársor kellő vonzerővel hatott ránk. Csodás festett kerámiákat vásároltunk.

DSC_0051

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az esti fényekben csodaszép kilátás nyílt a nagyvárosra  szállásunk ablakából.

 

Másnap reggel még egy rövid séta során megállapítottuk, hogy ez a város a háború okozta rengeteg szenvedés után végre él és virágzik, az emberek kedvesek és ráérősek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
…és kíváncsiak!   (A turbános öregúr tegnap is ott állt.)
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Éttermek utcája
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Latin híd

Itt áll még a híd, mely a Habsburg trónörökös  elleni merénylet színhelye volt. Régen Latin hídnak hívták, mivel a török negyedet (a beglukot) kötötte össze a latinlukkal.

Majd Gavrilo Princip névre hallgatott,  a szerb terroristának állítva emléket s ma újra visszakapta régi nevét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A háború nyomai

A múltat sok helyen őrzik még a falakon a golyózápor nyomai és ami talán a legtöbb van itt, a temetők.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Muzulmán sírkertek, ahol a fejfák kereszt helyett csak oszlopok és keresztény temetők egyaránt. Megrázó emlékek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Következő állomásunk Mosztár volt. Gyönyörű tájakon, folyóvölgyeken, szorosokon keresztül vezetett az út. Néhány helyen a sziklák annyira kilógtak az útra, hogy az előttünk haladó kamionnak többször át kellett térnie a szemközti sávba, nehogy a tetejét lesarabolja!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Neretva völgye

Két órányi kalandos utazás után érkeztünk a Neretva két partján elterülő kis városba, melyet a híres Öreg híd, a Stari most köt össze. Történelmi jelentősége volt és van, két népcsoport békés egymás mellet élését szolgálja. A 450 éves hidat 1993-ban a horvát katonák éppen ezért tették a földdel egyenlővé. 2004-ben magyar mérnökök és katonák segítségével újra felépült s a világörökség része lett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Az Öreg híd Neretván

Mosztár bájos kis város, két vallás él a folyó két partján látszólag békében, de külön hivatalaik és iskoláik vannak. A probléma csak ott kezdődik, amikor egy bosnyák fiú horvát lányt akar feleségül venni, ettől kezdve a sztori hasonlít a “Rómeó és Júlia” történetéhez!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

                                       Nyugaton horvátok, keleten muszlimok

DSCN8936

A város fő attrakciója a hídugrás. Egy fiú fent ül a híd korlátján, egy meg tartja a kalapot és ha már elég jól adakoztak a turisták (nem tudjuk, mennyi az összeg), akkor ugrik. A híd 21 méter magas, a Neretva itt kb. 20 méter mély és borzalmasan hideg még nyáron is!

 

Itt készülődik…

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
és onnan ugrik!

Nem sikerült elcsípni az ugrást, csak azt láttuk, hogy csuromvizesen sétál újra felfelé, szóval leugrott. Vagy mégsem?!

 

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Néhány fiatal a folyó parton felállított magas stégről ugrált a jeges vízbe. Talán ők lesznek az utánpótlás!

DSCN8947

Régi, fényesre koptatott köveken sétáltunk át a keleti oldalra, a Kujundziluk  bazársorra. Rézművesek, ötvösök árulják a szebbnél szebb ékszereket, kereskedők hada a gyönyörű kelméket, kézzel festett kerámia ajándéktárgyakat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
…és a gyilkos töltényhüvelyekből kimunkált tollakat!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A távolban karcsú minaretek, 36 fok árnyékban, Mosztár a Hercegovina-i tartomány fővárosa, a legmelegebb és a legbájosabb város Boszniában. Pár óra kevés volt felfedezni, ide visszavágyik az ember!

A híd tövében van egy hangulatos vendéglő, nagyon kedves pincérekkel, akik igazán mindent elkövetnek azért, hogy a vendég elégedett legyen.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 Resatautant Cevabdzinica

Nagyinak extra szafttal hozták a húst, miután felsoroltatta velük az összes lehetőséget, majd egyiket sem találta elég szaftosnak. De végül mindenkinek sikerült kedvére tenni. A csevap itt is remek volt!

A Kotori öböl

Mosztártól búcsút vettünk, mert még 3-4 óra hegyen-völgyön autózás várt ránk, este lett, mire Kotorba értünk. Szállásunk Scaljariban volt, itt is felfele kellett kapaszkodni a hegyen. Kicsit gyanússá vált, hogy ez a “hegyre fel” állandósulni fog, valójában bárhol választhattunk volna szállást, mindenhol csak felfelé vezetett az út a tenger szintjétől, de a kilátás páratlan volt.

DSC_0201DSC_0328

Az egész öböl elénk tárult madártávlatból. A hatalmas hegyek szétváltak, hogy a tenger közéjük folyhasson. A természet megint csodálatosat alkotott!

DSC_0101

Ezen az éjszakán a teraszon aludtam, meleg volt és gyönyörű csillagfényes égbolt, lent pedig az öböl vizén tükröződtek a város fényei. Reggel ínycsiklandozó feketekávé illatára ébredtünk, ugyanis a család kávépörköléssel foglalkozott. Ahogy elindult az üzem, a szellőzőből áradt kifelé a finom, erős montenegrói kávé illata.

Másnap  Kotor óvárosát látogattuk meg, mely szintén a világörökség része.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Szent Trifun

DSCN8957

1979-ben földrengés rongálta meg a város több épületét, többek közt a Szent Trifun székesegyház egy részét, mely ma is Kotor jelképe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Sikátor az óvárosban

DSCN8965

 

DSCN8970

A Szent Lukács templom a legrégebbi bizánci román stílusú épület 1195-ből.

DSC_0358A háromszög alakú óvárost az ősi, 2000 éves falak 4,5 km hosszan övezik.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Szent Lukács templom

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Innen indul a túraútvonal…

 

Északi kapujából indul a középkori várfal felfelé, a 260 méter magasan lévő Szent János erődhöz, melynek megmászása nem kis feladat, de a pazar kilátás minden turistát csábít. Mi sem voltunk kivételek! Orsival ketten felmásztunk 1500 lépcsőfokon, fantasztikus kihívás volt. A hazautazás előtti napot választottuk, mondván, ha véletlenül megrokkanunk, akkor már úgyis mindegy, nem sokat veszítünk! Nyáron érdemes reggel indulni, mivel délelőtt 10-11 óráig még a hegy mögött van a nap.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Útvonal az erődhöz

Piros színnel jelölték a fokozottan veszélyes utakat, de már a sárga is kemény feladat volt!

Első ránézésre lehetetlen vállalkozásnak tűnik, (és még ráadásul 3 Eurót is kérnek a kapunál) de a vállalkozó szellemű turisták nekivágnak…

Minden tisztelet a nyugdíjas korosztálynak, (akik szinte többen voltak, mint a fiatalok) elképesztő kitartással meneteltek felfelé.

DSC_0372DSC_0370DSC_0377

Velünk együtt indult el egy idősebb pár, akik hamarabb felértek, mint mi. Jött még egy fiatal pár is, a férj hátán hatalmas hátizsák, amibe beleültette  2 éves kisfiát és karján a 6 éves kislányával törtetett felfele! A kislány néha leugrott, szökdelt párat a lépcsőn, aztán visszakéredzkedett.

DSC_0333DSC_0336

DSC_0321

 

DSC_0344 Kemény munka mindenkinek, mi 1 óra alatt értünk fel az erődhöz. De a látvány kárpótolt minden fáradtságért! Onnan nézni szerte szét, nem mindennapi látvány! Az öbölben horgonyzó hatalmas tengerjárók csupán makettek lettek. Szóval, így vagy úgy, mindenkinek felejthetetlen élmény volt!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kicsi, mediterrán óváros, szűk utcákkal, közökkel Itáliát idézi, a sok régi templommal igazi ékszerdoboz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Nemesi palota

 

 

A reneszánsz és barokk stílus itt is érezhető, mivel a város 300 évig velencei fennhatóság alatt állt.

Sokszor körbejártuk, nem kell térkép, nem lehet eltévedni, mert mindig ugyanoda jutunk vissza és mindig felfedezünk valami szépet.

DSC_0378DSC_0379

 

 

DSC_0429

DSCN9049

Kotor városához szervesen hozzátartoznak a cicák, még macskamúzeum is van! Minden ház előtt, minden ablakban és minden hűtőmágnesen ott vannak.

 

Az óváros mellett ott van a piac, ahol meglelhető a híres njegus-i szélben szárított sonka, a finom sajtok, na és a mézédes szőlők és dinnyék.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Costa Mediterranea

DSC_0324

És természetesen a kikötő, mely  annak idején a Monarchia haditengerészeti központja volt, ahova most naponta menetrend szerint befutnak a hatalmas 10-14 emeletes tengerjáró hajók. Ilyenkor 2-3000 turista özönlik be az óvárosba, vagy busszal kirándulnak a város mellett  1700 méter magasan lévő Lovcen Nemzeti Parkba, ahol a kis hegyi faluban, Njegusi-ban remek sonkát és házi pálinkát vásárolhatnak.

DSC_0436

A Lovcen hegyre 18 km hosszú szerpentin vezet fel, (a távolság légvonalban mindössze 2 km) 27 hajtűkanyarral, melyet mi is bevállaltunk. Korán kell indulni, amikor a buszok még nem jönnek, mert aztán később többnyire csak tolatgatva lehet megoldani a szűk szerpentinen való osztozkodást.

DSC_0193

Van itt egy drótkötélpálya is, két gerinc között 500 méter hosszan lehet siklani egy hevederen lógva. Csekély 10 Euróért hátborzongató élményt nyújt! Aki tériszonnyal küzd, kerülje!

 

DSC_0236DSC_0218

Sok szép kilátópont van, ahol érdemes fényképezni.

Itt Orsinak is remegett a lába!

DSC_0216

Végső szállásunk Dobrota településen a Dobrisa Apartman volt, melynek teraszáról szintén páratlan kilátás kínálkozott, de nem kis áldozatok árán, mert előbb jött a fekete leves! Megint felfele kellet menni, nem is keveset! Az apartmanhoz  (a harmadik szintre) az utcáról 60 lépcső vezetett fel, melynek utolsó fordulójánál még korlát sem volt! Ejnye-ejnye! Ezt nem közölték a foglalási oldalon! Mivel családunk tagjai többnyire nem alpinisták, egyáltalán nem örültünk ennek az apró részletnek. A 36 fokos kánikulában nehéz kardio-edzésnek bizonyult az apartman megközelítése. Nem is beszélve arról, hogy a környék sajátossága miatt a tengerparttól a kertkapuig még szintén keményen emelkedik az út! Szóval, igazán “aktív” pihenésnek néztünk elébe! Ezért aztán egy napig fontolgattuk, hogy keressünk-e másik szállást, vagy, ha már felcipeltük az összes csomagot, maradjunk a fenekünkön. Az utóbbit választottuk és igyekeztük napi 1-2 alkalomra leredukálni a lépcsőjárást. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint a toronyba zárt királylány.

Kárpótlásul ezt láthattuk a teraszról…

DSC_0184

Bevallom, engem teljesen lenyűgözött!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
…és ahogy reggelente bekúszott az öbölbe egy-egy tengerjáró!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vigasztalásképpen esténként sokáig csodáltuk a teraszról a tenger vizén tükröződő fényeket, hallgattuk a kis templomtorony harangjának zendülését. Ahogy az öblöt körbezárják a hegyek, a hangokat visszaverik, felerősítik.

Ennek ékes példája volt egy éjszakai “incidens”! Az történt ugyanis, hogy egyik hajnalban 4 órakor erőteljes férfihangra ébredtünk. Gazdája nyilván többet ivott a kelleténél, mert mindenfélét énekelt, jól felverte az utcát, de ez még nem is lett volna olyan borzasztó, előfordul az ilyesmi. Ami ezután történt, míg élek, nem fogom elfelejteni: géppuska sorozatlövés hasított az éjszakába, de olyan közelről és olyan hangosan, hogy mind a hatan összefutottunk. Ropogott, csattogott, süvöltött, – a hegyek megtették a magukét – csakúgy zengett minden a hajnali csendben. Mi ez? Háború van? Kis időre elhallgatott, majd újabb sorozatot indított. Hát, mit mondjak? Nekem benne volt a zabszem a …! Villámgyorsan visszabújtunk az ágyba, de elaludni már nem tudtunk. Éles fegyver volt! Nem fogom elfelejteni azt a hangot!

Reggel hamar leszaladtam a házinénihez, megkérdeztem tőle, vajon mi volt ez? Csodálkozva nézett rám, mondván, ő nem hallott semmit. Majd a fia nevetve hozzátette: Ah, this is holiday! This is Slavik Night!  

Ahaaa, szóval Szlávok Éjszakája…! Gondolom, a turisták nem örülnek annyira az ilyesminek! Vajon milyen gyakran van Slavik Night? Vagy elég egy borgőzös éjszaka és már előkerül a háborúból megmaradt géppuska…? De azt hiszem, csak én érzem ezt ilyen tragikusnak, merthogy ők a boldogságtól lövöldöznek ám!  De akkor is, ez éles fegyver volt! Igen, ez is Montenegró! Ők így ünnepelnek. (Az ott töltött 5 nap alatt még egyszer volt szerencsénk részt venni egy kisebb “ünneplésben”.)

A  hátralévő napokat fürdéssel töltöttük. Az öbölben a víz sósabb, hőmérséklete több fokkal melegebb (28 fok), mint a nyílt tengeré. Itt még Hugika is elcsábult és megmártózott!

DSC_0282

DSC_0281

Másnap ellátogattunk a Budva mellet lévő híres Jaz strandra. Valóban igaz, itt legalább 5 fokkal hűvösebb és tisztább a víz.

DSC_0164 A kő viszont tűzforró…

Ez a környék leglátogatottabb strandja, napágyakkal, (8 Euro/nap) ernyőkkel, éttermekkel.

DSC_0153

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Budva óvárosa is nagyon szép, hasonlóan Kotorhoz, szintén vastag  várfalakkal körülbástyázva, ahonnan egy kis kapun át lehet kijutni a városi strandra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Kicsi strand a várfal mögött

Nagyon érdekes, ahogy a szűk utcákon sorakozó templomok, kávézók, kis ajándékboltok világából egyszer csak  a fal mögül elénk tárul a nyílt tenger.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Kotori-öbölben a nyár hosszú és forró, olyan, mintha egy üvegházban lennénk, a páratartalom nagyon magas.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Budva

A szél nem fúj, hiszen a hegyek körülveszik, lezárják, óvják mindenféle erőteljes behatástól.  A felhősebb napokon még párásabb, szinte semmit sem lehet látni a ködfüggönyben. Nyáron szinte elviselhetetlen a hőség, a nyílt tengerpart ilyenkor felüdülés.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 óváros

DSC_0178DSC_0428DSC_0416

Utolsó napunkon hajókiránduláson vettünk részt. A hajó Kotorból indult Perastba, közben kikötött a Szirti Madonna szigeten, ahol körbejárhattunk egy kicsit.

DSC_0399

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Szirti Madonna sziget

Csodaszép, aprócska sziget, melyet mesterségesen hoztak létre, éppen csak egy templom fér el rajta. A legenda szerint egy XVI. századi földrengés után a perasti Szent Miklós templom oltárképe rejtélyes módon itt akadt fenn egy szirten.  Egy halász észrevette, visszavitte a helyére, de aztán még egyszer elcsavargott(?) az oltárkép, történetesen ugyanoda, ekkor már bizonyosak voltak benne, hogy itt kell felépíteni a templomot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAMellette a Szent György sziget, amely nem látogatható, rajta egy kolostor és a helyiek középkori temetője. Szemben Perast, a kis halászfalu, fénykorában nagyon híres tengerészváros volt.

DSCN9033

DSCN9043

DSC_0411DSC_0417DSC_0420

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Perast-i riviera
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Minden irányból varázslat!

DSCN9056

Itt találkoztunk egy magyar származású utcazenésszel, aki extra nekünk magyar slágereket énekelt. 6 éve él itt a feleségével, szobát adnak ki, az asszony azzal foglalatoskodik, ő meg (hogy hasznát is vegyék, de túlzásba se vigye) inkább zenél.

DSCN9044

 

Pompás barokk stílusú épületek árulkodnak a régi szép időkről. Azt olvastam, hogy Perast az egyetlen város Montenegróban, ahol a helyi törvények szerint külföldi állampolgárok nem vásárolhatnak ingatlanokat!

Perast

DSCN9050

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Egy tisztes  kőház kőpadján

 

 

 

 

 

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Kotor város kapuján egy Tito-tól idézett felirat áll: “Ami a másoké, azt nem akarjuk, de a miénket nem adjuk!”  Vigyáznak rá, jól teszik!

 

A kirándulás a végéhez közeledett, még egy szép hajóút várt ránk vissza a kotori kikötőig.

DSCN9041

 

 

DSCN8986

Kissé elfáradt a társaság…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Egy rozoga szalagkorláton 1200 m magasban

Méltán mondják, hogy Kotor a kelet Velencéje, hiszen  az egész öböl – Kotorral, Perasttal, a kis szigetekkel – úgy, ahogy van, egy varázslat! Azon gondolkoztam, vajon mi az, amitől mégis más? Miben van a varázsa?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Reggeli ködben a Lovcen hegyen

 

Talán csak egy különbség van: ők nem akarnak minden turistát elcsábítani, megkopasztani, nem hivalkodnak a legszebb strandjaikkal, éttermeikkel, nemzeti kincseikkel. Nincs nagy hírverés, nem kell a propaganda! Aki egyszer meglátta, ezzel a varázslattal térhet haza!

2 thoughts on “Balkáni hangulat (Bosznia és Montenegró)”

Hozzászólás a(z) Müller Márti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.